Laci története
3 és fél éves kisfiam nem tudott kikeveredni influenzából, egyfolytában magas láza volt és fájt a lába. Karomba vettem és bevittem a gyerekorvoshoz, aki ránézett és azt mondta, hogy nagyon fehér a gyerek, azonnal meg kell vizsgálni. Lefektette az asztalra, majd a vizsgálat után azt mondta, hogy négy újnyira meg van dagadva a mája és a lépe. Két nap múlva közölték velünk, hogy leukémiás. Korábban semmi jele sem volt ennek a súlyos betegségnek. Annyira magas láza volt, hogy jégfürdőbe tették, csak pici adagokban tudtak neki vért adni, mert durrantak szét a vénái.
El lehet képzelni, hogy egy 3 éves gyereknek milyen trauma volt kórházba kerülni. Ült a kis ágyában, mert nem akart az ágyból kiszállni és nem szólt hozzám. A gyógyszeres kezelés 3 éven keresztül tartott. 8 féle gyógyszert kapott, egyiket a másik után 3 hónapra elosztva, majd ez a 3 hónapos ciklus ismétlődött. A kezdeti időszakban majdnem egy évig volt benn a kórházban. Ez ment egy évig, utána ritkultak a kezelések, 10 nap, két hét, 3 hét, 4 hét. Amikor befejeztük a gyógyszerezést, már csak havonta kellett feljárnunk kontrollra, aztán kéthavonta. És eljutottunk odáig, hogy egy évben egyszer. 3 éves gyógyszeres kezelés és két év gyógyszermentes időszak után mondták ki, hogy meggyógyult.
Nálunk ez a gyógyult állapot most már 18 éve tart. Az én "kisfiam" most 27 éves, 201 cm magas, főiskolát végzett, sportol.